80. tétel
LAKATOS ARTÚR (1880-1968) - Interieur a nocerai fogolytáborból, 1917
Festmények
76x81 cm, olaj, vászon
jel. b. l. Lakatos Artúr Nocera. 1917.
Kiállítva: Lakatos Artúr gyűjteményes kiállítása (1918. június, Nemzeti Szalon, Budapest), III. rész: Olaszországban: Elba, Asinara szigeteken és Nocera-Umbra Bagniban festett képek, 41. kép
Hadifogságban:
,,A háború kezdetén rögtön bevonultam és a szerb harctéren 1914 december 13-án Ripanjenál hátvédütközetben estem szerb fogságba. Nisben internáltak a szerb tiszti gyűjtő fogolytáborba, hol egy évet töltöttem különféle viszontagságok között. Eleinte rossz dolgom volt, hetvenen voltunk együtt egy hodályban — de aztán figyelmesek lettek a szerb parancsnokság közegei rám és több más művészi foglalkozással bíró pajtásommal egy szobát adtak hetünknek — (3 festő, 2 építész, 2 szobrász) hol annyi hely volt, hogy foglalkozhattunk a nekünk való munkákkal, festhettünk, rajzolhattunk és mintázhattunk. Volt olyan idő is — igaz, csak 6 hétig tartott — hogy az őrség kísérete mellett kijárhattunk a városba festeni utcarészleteket. Így készültek a szerb képeim. Közben kollegákat festettem és a közös szórakozás céljából rendezett színielőadásokhoz is mint díszletfestő, plakátrajzoló hozzájárultam. Festéket, anyagot a szerb parancsnok, Popovics alezredes és Lazarevics őrnagy nekünk Belgrádból, Sofiából, Salonikiből hozatott. A legtöbb festéket azonban sajátkezűleg kellett porfestékből előállítani. 1915 októberben, mikor a szerbekre nézve oly végzetes offenzíva megkezdődött, mindnyájunkat, vagy 600 tisztet, kilakoltattak és gyalog elindítottak Szerbia-Albánián át Valonába. Az út 2 hónapig tartott, havas hegyeken, folyókon híd nélkül, az albán mocsarakon át tífusz, kolera járványok közepette, hiányos élelmezés és podgyász nélkül tettük meg. Képeimet lefejtettem, tekercsbe csavartam és igy sikerült legnagyobbrészt magammal hoznom. Igaz, hogy egyebet nem vittem holmimból, mint a képeimet. Olaszországban azután két évig voltam még három helyen. Elba szigetén, hol Napoleon egykori internálási helyén voltam elhelyezve. Asinára szigetén (Sardinia északi partján) és Nocera-Umbra-Bagniban, egy kis fürdőhelyen, Perugia vidékén, Középolasz országban. Olaszországban anyaghoz könnyebben jutottam és festhettem a mennyire az elhelyezésünk meg engedte az őrségvonalon belül, de kijárásról szó sem volt soha. Azonban a véletlen szerencse úgy kedvezett, hogy a táboron belül annyi festői témám akadt, hogy időmet eltölthettem vele és a fogság morális depressiói alul akkor amikor dolgoztam megszabadultam. Asinarán és Nocerán különösen segítségemre volt az anyagok beszerzésében Carlo Petrucci olasz festő, a hozzánk beosztott őrség tisztje, kit általában korrekt, kifogástalan viselkedéséért ki kell emelnem. Olaszországban sokat köszönhettem kollegáimnak, (legnagyobbrészt osztrák tisztek voltak, mert német csoporthoz jutottunk, ahol 28-an voltunk magyarok) kik érdeklődésükkel a munkakedvemet sokszor újraélesztették. A fogságban való munka ugyanis nem volt könnyű. A környezet állandóan ugyanaz volt, művészi verseny, uj impressziók nem serkentették az embert. Mindig a l'art pour l'art elv szerint készültem valamelyes munkámhoz, mert hisz megrendelő, közönség és sajtó nélkül voltunk éveken át, sőt soha nem voltam biztos abban, hogy el nem veszik-e dolgaimat, ahogy fényképező készülékeinket és fényképeinket egy félévi engedélyezés után el is vették. A szabad akaratomtól megfosztva bizony néha igen rossz helyzetben is voltam. De túltettem magamat akkor, ha dolgozhattam. Képeim hű impressziók a fogolyélet alatt talált artisztikus érdekkel bíró természeti dolgok meglátásaiból. Amilyen témákat láttam, úgy igyekeztem azokat külön féle technikai előadásban visszaadni. De azért a technikai része mindig csak interpretálója a meglátott témának, főcélom a tárgyak művészi jellegzetességének vonalak és színekben való utánérzése, a levegőnek, forma és dekoratív tájalakulásoknak a visszaadása, A látott dolgok újszerűsége és a fogságban eltöltött élet különbsége a rendes élettől ad még újabb szempontot a képek származásához. Mindig azon voltam, hogy teljes őszinteséggel adjam vissza azt, amit a látott dolgok képekben való letevésekor éreztem. 1918. tavasz kezdetén, mint csererokkant haza tértem és hála az olasz határrendőrség előzékeny vizsgálatának, sikerült képeimet hazahoznom. Egy harmada az ott festett dolgoknak bajtársaimnál maradt vagy azok családjaihoz jutott, különösen az arcképek, melyek fényképek híján keresett emléktárgyai voltak fogolybajtársaimnak. A jelen anyagot — vagy 70 drb. — kiegészíti még 30 drb. régebbi időkben festett kép és egy-két legutóbb készült portrait.”
Lakatos Artúr
Felhasznált Irodalom:
Lakatos Artúr gyűjteményes kiállításának katalógusa (Nemzeti Szalon, 1918. június)
Kikiáltási ár: 850.000 Ft
